[ Pobierz całość w formacie PDF ]
szaveszik tQle a szerzeményét. Mialatt izgatottan visszasietett a szállodába, Ralph újra bement az üzletbe.
A tulajdonos elmesélte, hogy Mrs. Lee pisztolyt vásárolt, amelyhez Q vaktöltényeket adott. A hölgy a
valódi nevén mutatkozott be, de nem azt a hotelt említette, amelyikben lakik.
Ralph Qszintén hálás volt az olasz férfinak.
- Óriási szerencsétlenséget akadályozott meg. Az idegbeteg hölgy alighanem képes lenne használni a
fegyvert, de most már nyugodt vagyok, mert nem éles lövedékek vannak benne.
Kezet fogott a segítQkész üzlettulajdonossal, majd visszament a szállodába. Majdnem egyszerre érke-
zett meg Mrs. Lee-vel. Nála volt a kis csomag, amelyben a fegyver lapult. Szorosan magához ölelte a
dobozt, és izgatottság tükrözQdött az arcán.
Ralph odalépett hozzá.
- Jó reggelt, Mrs. Lee! Kerestem a szobájában, de mondták, hogy elment. Látom, bevásárolt.
Az asszony szelíden elmosolyodott.
- Igen, igen, fontos dolgot kellett beszereznem. Sajnos, Genovában könnyen elfárad az ember. Mindig
csak hegyre fel, hegyrQl le. Pihenni szeretnék.
- Jól teszi, Mrs. Lee. Én pedig elviszem Miss Jungot Nervibe. Nem tudjuk, mikor érünk vissza.
- Jól van. Ráérnek, elvégre Mr. Jung hajója csak holnap este fut be. A viszontlátásra! Adja át az üdvöz-
letemet Miss Helennek!
Ralph megkönnyebbült sóhajjal nézett utána, és hálát adott az égnek, hogy valószínqleg egy óriási sze-
rencsétlenséget sikerült megakadályoznia. Ha az asszony tényleg használni akarja a fegyvert, nem tehet
kárt Helenben. Megüzente a lánynak, hogy visszaérkezett. Néhány perccel késQbb Helen útra készen jött
le a lakosztályából.
- Nagyon megvárakoztattalak? - kérdezte a férfi.
- Nem siettem a készülQdéssel, mert megkaptam az üzenetedet, hogy valamit el kell intézned.
A lány nem kérdezte, hogy mi dolga volt, így hát beszálltak az autóba, és lassan lehajtottak a hegyrQl.
Közben Ralph elmesélte, hogy Mrs. Lee a városban járt, és vásárolt valamit.
- Hogy van? - kérdezte a lány.
- Fáradtságra panaszkodott. Valószínqleg lepihent.
- Ez nagyon különös, Ralph. Mrs. Lee eddig mindig fáradhatatlan volt. Ha szórakozásról volt szó, soha
nem mondta azt, hogy elég.
- Bizonyára jót tesz neki, ha pihen egy keveset.
Ezután másról beszélgettek. Ralph megkérte Helent, hogy kísérje el egy ékszerészhez, mert újra akarja
fqzetni a gyöngysort.
- Ez lesz a nászajándékom. Semmim sincs, ami méltóbb lenne hozzád.
A lány ragyogó szemmel nézett fel rá.
- Én pedig elég önzQ vagyok ahhoz, hogy elfogadjam az értékes ajándékot. Boldoggá tesz, hogy min-
dent nekem adsz, amid csak van.
Ralph gyengéden rámosolygott.
- A gyöngyökön kívül valóban nincs semmim, csak az autóm, de az félig már a tiéd.
- Mostantól közöttünk nem létezhet soha enyém és tiéd.
- Nem, nem - mondta a férfi komolyan. - Nekem te vagy a legcsodálatosabb ajándék. Ennél többet nem
fogadhatok el. Kemény munkával akarom hasznossá tenni magam melletted.
Helen megsimogatta a férfi kezét.
- Tudom, büszkébb vagy annál, mintsem megelégednél azzal, hogy csak egy gazdag nQ férje légy. A
gyáramban annyi munkát találsz majd magadnak, hogy sokkal többet fogsz tudni adni, mint amennyit
elfogadsz tQlem.
- Ez így van rendjén, Helen.
Egy nagyobb ékszerüzlet elQtt megálltak. Az ékszerész elismerQen megcsodálta a gyöngyöket és a bri-
liánssal kirakott kapcsot.
- Értékes és különösen szép darab ez, uram.
Ralph rámosolygott Helenre.
- Még így sem eléggé értékes - mondta.
Közben megfogta a lány kezét, és lopva megszorította. Az ékszerész elkapta a mozdulatot, és ugyan-
olyan csodálattal nézett a szép fiatal párra, mint az elQbb az ékszerre.
- A gyöngysor remekül áll majd a fiatalasszonynak.
Helen belepirult abba, hogy Ralph feleségének hitték. Az ékszerész megígérte, hogy a gyöngysor két
nap alatt elkészül. A jegyespár elhagyta az üzletet, aztán sétára indult a városban. Egy virágbolt elQtt a
férfi megkérte a lányt, várjon egy kicsit, majd néhány perc múlva hatalmas csokor rózsával jelent meg. A
lány a friss, harmatos virágok közé rejtette az arcát, és pazarlónak nevezte a férfit. Ralph megcsókolta a
kezét, mert az ajkát most nem csókolhatta meg.
- Bárcsak az lehetnék, Helen! - mondta komolyan. - Csak ennyit adhatok, meg a szerelmemet. És en-
nek most már, Istennek hála, semmi akadálya.
X.
Aznap és másnap elválaszthatatlanok voltak. Együtt étkeztek, boldogan üldögéltek a teraszon, nézték a
tengert, és szerelmes szavakat suttogtak egymásnak. Este, miután sötétség borult a teraszra, Ralph végre
szerelme csókjaival olthatta szomját. Megint kint maradtak, míg a pincérek be nem zárták az üvegajtókat.
Az étteremben ugyanannál az asztalnál vacsoráztak, mint elQzQ nap, de most nyugodtan élvezték a fogá-
sokat, és csak utána mentek ki a teraszra.
Mrs. Lee-rQl nem hallottak, és nem is látták Qt aznap már. Ralph másnap reggel megint bement hozzá,
és Helen nevében is a hogyléte felQl érdeklQdött. Az asszony rövid, szórakozott válaszokat adott, és úgy
tqnt, teljesen elmerült a gondolataiban, amelyekbQl nem akart kiszakadni.
Ralph meglátta az éjjeliszekrényen a kis dobozt, amelyet az asszony elQzQ nap a hóna alatt szoronga-
tott, amikor visszatért a szállóba, és tudta, hogy pisztoly van benne.
- Sikerült tegnap bevásárolnia, Mrs. Lee? - kérdezte látszólag ártatlanul. Ha jól tudom, nem beszél
olaszul.
Az asszony idegesen felnevetett.
- A legtöbb üzletben kiválóan beszélnek angolul. Rendesen kiszolgáltak. Majd meglátja maga is, Miss
Helen is. Igen, minden jóra fordul, ha már Charles itt lesz.
A férfi tudta, hogy a nQ Mr. Jungra gondol, bár meglepte, hogy a keresztnevén emlegeti a munkáltató-
ját. Talán Mr. Jung hatalmazta fel arra. hogy így szólítsa?
- Ki az a Charles? - kérdezte, de úgy, mintha nem igazán érdekelné a dolog.
Mrs. Lee felkacagott.
- Természetesen Mr. Jung. De magamban mindig Charlesnak szólítom. Egy napon úgyis így nevezhe-
tem majd. Ebben senki sem akadályozhat meg. Sem maga, sem pedig a lány, vegye tudomásul! Senki
emberfia nem választhat el tQle, ezt Q sem akarja... tudom, mert láttam a szemében. Minek áll közénk az a
lány? És maga miért lépett mindig közbe, amikor meg akartam tQle szabadulni? MindkettQjüket gyqlö-
löm! Tudom, hogy szerelmesek egymásba. El kell tqnniük! Mind a kettQjüknek!
Az utolsó szavakat már kiabálta, mintha a hangja ereje megsemmisíthette volna a férfit.
Ralph Qszinte szánalmat érzett. Nem kételkedhetett többé abban, hogy a szerencsétlen megbolondult.
Talán még vannak tiszta órái, de egyre ritkábban. Egész lényét betölti a gyqlölet és a bosszúvágy.
A férfi felállt. Örült, hogy délután megérkezik Mr. Jung. Négy órára várták a hajóját.
- Nem zavarom tovább, Mrs. Lee. Látom, nyugalomra van szüksége - mondta.
Az asszony kissé megütközve nézett fel rá.
[ Pobierz całość w formacie PDF ]